Nápolyról indulás előtt kaptam egy csomó információt. Közvetlen ismerőseim, de barátaim ismerősei is profi élménybeszámolót tartottak. Mindenki a maga vérmérsékletének megfelelő módon adta ezeket elő. Összességében ezek arra voltak, hogy én kellően kíváncsi, párom meg –még a szokásosnál is– óvatosabb legyen. Szóval repülőre ültünk, és közel két órával később már el is kezdtük a hat napos nyaralásunkat. Tudom, az élményeim eléggé szubjektíven fogják leírni a várost, de hátha lesz, akinek még így is segít. Na de nézzük, milyen volt a szilveszter egy olasz városban.
Város
Első és legfontosabb Nápolyról: szemetes, és koszos. Ha voltál mostanában Párizsban, akkor tudod, miről beszélek, itt is tökéletesen ugyanaz a látvány fogad. Eldobott zacskók, üdítős flakonok, de fél pár cipő mellett emberi és állati ürülék is megtalálható a járdán. Egyik reggel láttam egy utcaseprő bácsit, de esélytelen felvennie a harcot ezzel a temérdek szeméttel. Kukák elvétve vannak, és akad olyan, amit például lakattal lezárva védenek. Mondjuk ezért volt igen felháborító, hogy a lakótömbünk portása rám szólt, mely szerint a hulladékomat ne dobjam bele a bejárat melletti gyűjtőhelybe. Azt mondjuk nem értettem, hogy ez miért volt tilos, de minden bizonnyal az egyetlen környezettudatos olasszal sikerült találkoznom. Szóval utcán szemetet eldobni szabályos, de nem szelektíven kidobni a hulladékot már bűn.
Magyarországhoz képest igen későn indul az élet, de emiatt a boltok emiatt nyitva. Dél körüli szieszta fontos, akkor a fű se nő. Külső szemlélőként nekem óriási káosznak hatott a város, közben szerintem a helyiek pontosan tudják mit, miért tesznek.
Szállásunk
Magunkat fiatal pár kifejezéssel illetném, vagyis teljesen átlagos színvonalú életből jöttünk, így a fényűzés itt sem volt ránk jellemző. (Ez a későbbiekben azért lesz fontos, mert a drágább taxizás helyett sokszor választottuk a jelentősen olcsóbb tömegközlekedést.) Interneten foglalt aprócska apartman volt a szállásunk. Nem a történelmi központban voltunk, de közlekedés szempontjából még elviselhető távolságra mindentől. Szóval szerintem megfelelő helyen, vagyis jól sikerült a választásunk. Nulla helyismeret miatt abszolút csak a szállás weboldalán olvasható személyek véleménye és szavazatai alapján döntöttünk, de –mint fentebb írtam– nem volt rossz ez így sem. Mondjuk, a 10 Euro-centes lift-használat nekem erős volt, így a hetedik emeletre volt, hogy inkább gyalog mentünk. Szomszédokat egyszer sem láttuk, portást is kétszer hat nap alatt (ebből, ahogy meséltem, egyszer azért csak beszólt nekem). Szóval alapjában véve esténként kellemes volt ide elvonulni, és a napközben felhalmozott élményeket feldolgozni.
Emberek
Mert, hogy volt mit. Első és egyben a legmaradandóbb érzésem az volt, hogy akármekkora város is Nápoly, itt bizony mindenki ismer mindenkit. Mivel fogalmam sincs, hogy mit is mondtak pontosan egymásnak, csak azt tudom, hogy az idős hölgy a buszon, de a férfi a reptéren olyan lazán állt le beszélgetni különböző személyekkel, hogy tényleg azt gondoltam, hogy ismerik is egymást. Lakhelyünket keresve is éppen a szállásadónk ismerősébe „botlottunk”, aki kérdezés nélkül, azonnal tudta, hogy kit keresünk és hova megyünk. Másnak lehet ez félelmetes, de nekem inkább tolakodó volt, mintsem kellemes élmény. Szeretem önállóan, saját ritmusban élni az életem (utazásokon meg pláne), szóval kéretlen tanácsokkal és ötletekkel megtelítődtem közel egy hét alatt. Lehet, én vagyok már túl antiszociális, de szerintem „az intim szféra” kifejezés az olaszoknál teljesen ismeretlen. Éttermekben jól hallottam a másik asztalnál ülő rágását, és ha nem figyeltem, véletlenül engem morzsázott le a tészták mellé kapott édes kenyérrel. Szóval többen lihegtek és beszéltek a fülembe hat nap alatt, mint előtte mondjuk Budapesten egy hónap alatt. De apropó beszélgetés. Szerettem volna az általános hiedelmet megdönteni, de esélyem sem volt: az olaszok valóban hangosabbak, és kézzel-lábbal magyaráznak. Mentalitásuk tőlünk, magyaroktól sokkal eltérőbb. Az alap hangnemük nálunk már a kiabálás határát súrolja, de ezt hamarabb megszoktam és az utolsó napokon már nem kaptam fel a fejem automatikusan, hogy vajon mit történhetett.
Az angolt kevesen értik meg, az esetek nagy részében inkább olaszul válaszolnak. Vagy elmutogatják, vagy négyszer elmondják az anyanyelvükön, de nem fog törést okozni az életébe, ha Te értetlenül állsz előttük még perceket. Ő elmondta a kért információt, nem érted, így jártál. Találd ki, fordítsd le vagy olvass a gondolatában, bármi megoldás jó lehet, csak az angol kommunikációt engedd el. Olyan ez, mint a közlekedés, hogy a turista alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz.
Közlekedés
A szabályok itt csak tájékoztató jellegűek, és jelzés értékkel kivétel nélkül mindenki dudál. Talán két-három autót láttam csak, amin nem volt karcolás. Tükör letörés, koccanásos baleset pontosan olyan megszokott, mint a telefonáló (sisak nélküli) robogós. Buszok a számukra kijelölt buszöbölbe nem állnak be, mert az életbe nem tudnak akkor onnan visszajutni a forgalomba. Hiszen itt mindenkinek elsőbbsége van, teljesen mindegy honnan és milyen járművel közlekedik. A jobb-kéz-szabály olasz verziója valami olyasmi, hogy akinek van egy jobb keze, amivel tud mutogatni, akkor máris elsőbbsége van. Rendőr addig nem avatkozik bele ebbe a káoszba, amíg vér nem folyik. Szóval az ötödik napon az autós körforgalomban már húszas pulzussal gyalogoltam keresztül, hiszen nekem arra vezetett az utam. A jelzőlámpák fényei csak a frissen Nápolyba érkezett balga turistáknak szólnak, míg nem állnak ott perceket, hogy át tudjanak kelni az úttesten. Tudjátok, egyszer volt Budán kutyavásár. Ezt is sikerült hamar megtanulnom: arra és úgy mentem, amerre nekem a legkényelmesebb volt.
A buszok, metrók a következő megállókat semmilyen módon nem jelzik. Trolibusz a jobbos kanyar után már autóbuszként közlekedik egy teljesen más útvonalon. Rengeteg időt állnak a dugóban, így a megállókban már szinte csak lassítanak. Nekem volt szerencsém „lustának lennem”, így az egyik megállóban oda is csukott a vezető. Határozottan kell leszállni, pont úgy, ahogy sétálsz az autók között. Ha le akarsz szállni, akkor tegyél úgy. A felszállók -legyél benne teljesen biztos-, nem fognak leengedni. Pihe testsúllyal, és nyeke-nyóka hozzáállással a végállomásig utazol. Ne aggódj, különös feszültség senkiben nem lesz egy-két könyöklés, és oldalba bökés után. Szerintem külön erre van igényük, a korábban említett személyes térbe mászás miatt gondolom. Érdemes érzésre közlekedni, ha szimpatikus a megálló, szállj le. A metró-aluljáróban hatalmas festményekkel fogsz találkozni, de a siklónak is különösen ízléses megállói vannak. Szóval, ha nem is jó helyen szálltál le, akkor se bánkódj, látnivaló akad így is bőven.
Látnivalók
Erődökkel a város egész jól el van eresztve. A tényleges belváros viszont templomokban gazdag. Szóval mindenféle igényű ember megtalálja a számítását Nápolyban. Természeti adottságai miatt is jó úti cél lehet. Napos időben valamivel több a lehetőség, de mi tél elején is megtaláltuk a számításunkat. A Vezúv-túra, mondjuk, nekem csalódás volt, és ott inkább a lenyúlás volt a jellemző, de mindenhol máshol kellemes élmény ért. A város magasabb pontjain a kilátás meseszép, de a tengerparti sétának is megvan a maga bája.
Mondjuk, mindegy merre megy az ember, mindenhol rengeteg a turista és még ennél is több helyivel fog találkozni. A tömeg miatt előre felkészítettek, hogy sok a zsebtolvaj, és hogy lehetőleg ne tűnjünk turistának, akkor talán békén hagynak. Na én egy nagyobb méretű, és meglehetősen drága fényképezőgéppel abszolút turista kinézettel voltam, mégsem tapasztaltam semmi ilyesmit. Szerintem ez valami mendemonda, amiket azok találtak ki, akik például a megállóban otthagyják a gurulós bőröndjüket. Mert, hogy sok (nem európai) látogató annyira megszédült a nyüzsgéstől, hogy azt is elfelejtette, hogy hány táskával indult el otthonról. Több megállóban, de még a repülőtéren is találkoztunk ilyen őrizetlenül hagyott táskákkal. Szóval, ha az olaszok lopni akarnának, nem kell a zsebünkben turkálniuk, tálcán kínálja más a lehetőséget.
Árak
Utaztam hajón, autóbuszon, metrón és az utolsó napon még taxival is, szóval a viszonyítás alapom elég sokszínű lett. A szomszédos szigetre áthajózni fél vagyon, viszont a tömegközlekedés különösen barátságos áron van. A taxi hozza a magyarországi árakat. A belépők túlnyomó többségben felülárazottak, abba inkább ne gondoljátok bele, hogy forintban mennyi lenne. Ott vagytok, elutaztattok odáig, akkor, ha egy mód van rá, ne akadjatok ki az 5-7 eurós jegy árakon.
Sufni étteremben 5-7 euróért már degeszre eszed magad, de frekventált helyen 8 euróból sem laksz jól. Mondjuk ez minden országban, ahol megfordultam eddig, így volt. Szóval érdemes kicsit figyelmesebben nézelődni, picivel többet sétálni, és nem a legnagyobb, és leggiccsesebb étterem mellett dönteni. Michelle pizzériája nevű helyen a város legjobb pizzáját ettük, pedig kívülről egy ócska talponállónak néz ki. Nem előítéletes vagyok, csak láttam. Megérkezik a csak olasz nyelvű étlap, meg a műanyag pohárban hozott üdítő, akkor érzed, hogy végre jó helyen vagy. Pár ráérős olasz összeállt és okosba nyitottak a lépcsőházak alatt egy „éttermet”. Mégis pont ettől volt nagyszerű élmény számomra. Nem volt semmi színjáték, nem fejős-tehénnek gondoltak, csak egy éhes embernek, aki ebédelni szeretne. Azt hiszem, én az utazás legelején valahogy így képzeltem Nápolyt. Rohanás, tömeg, kosz és zaj nélküli kincsnek a nagy olasz csizmában. (Azt gondolom már mondanom sem kell, hogy a szállásadónk ismerőse üzemelteti azt a helyet. Mondom, hogy mindenki ismer mindenkit.)
További cikkek
