Sokat filóztam mostanság azon, hogy mi lehet az a téma, ami októberben is aktuális, érdekes, vonzó lehet a Hashtag olvasói számára. Egy olyan témát találtam, ami azt gondolom mindig minden korban aktuális lehet (nyugi, több ilyen közhelyet már nem sütök el), és ami minden embert érint - mennyit, és hogyan kell tanulni ahhoz, hogy elérjük a személyes csúcsunkat, csúcsainkat.
A mai társadalomban már sokan furcsán tekintenek arra, akinek nincs diplomája. Tulajdonképpen ez számomra abszolút érthetetlen - miért kéne mindenkinek egyetemre járni. Rengetegen melegítik úgy az egyetemi székeket 1-2-3..... féléven keresztül úgy, hogy igazából (nem érdekel, kimondom) nem valók oda. És még ha nincs is külső impulzus ami arra irányít, hogy legyél egyetemista, és nyomjad, csináld, gyerünk, a belső késztetés valahogy mégis arra téríti az embert akarva-akaratlanul, hogy próbálja meg, és féléveket csesszen el az életéből. Holott lehet, hogy egy jó szakmával, vagy egy OKJ-s képzéssel is ugyanolyan boldog, kiegyensúlyozott, és megbecsült élete lehetne, sőt...
Persze, a papír mindenhol fontos, tulajdonképpen a születésünktől a halálunkig ezek gyűjtésével dokumentálódunk, és ha nincs papírod nem is létezel. "Még hogy a koporsóba kerülj, ahhoz is papír kell" - hangzik el a Menyasszonytánc című klezmer-musicalben (aminek megtekintését a legnagyobb videómegosztó oldalról amúgy mindenkinek nagyon ajánlok, tényleg nagyon jó darab). A sors fintora, amikor rájössz hogy a papírjaid igazából nem nagyon érnek semmit, de arra pont elég, hogy túlképzettség miatt ne kaphass meg egy "kevesebb kvalitást igénylő állást". A diploma tehát nem feltétlen a boldog és biztos megélhetés kulcsa.
Aztán itt vannak a művészszakmák. Sok esetben a készülő palánták (kortól függetlenül nevezem őket így) úgy elszállnak maguktól, mint annak a rendje. Érdekes - a múlt és a jelen elfelejtődik, már-már eltűnik, a lényeg, hogy ki mekkora sztár lesz, és hány másodperc alatt fogynak majd a jegyek az európai koncertkörútjára. Persze az, hogy mi kell ehhez, az se túl fontos. Pedig alázat, szorgalom, és önkontroll nélkül tulajdonképpen híres lehet hogy leszel, de jelentős művész aligha. Aztán ki tudja mi a fontos. Persze erre nem segítenek rá a tehetségkutatók sem - az, hogy az ilyen showk megrágják és kiköpik az embert, szinte teljesen igaz. Emellett elhitetik veled több héten keresztül, hogy jó vagy, amit a delikvens nyilván nehezen dolgoz fel, és a személyiség meghasonul, az illető pedig eldől valamelyik irányba. De a tehetségkutatókról való véleményem ígérem egy későbbi cikkben részletesen kifejtem, itt már sajnos nincs rá lehetőségem.
Nem tudom, hogy mennyire érthető és összefüggő az a 4 bekezdés, amiben itt megpróbáltam kifejteni nektek az álláspontom ebben a bonyolult kérdésben. Ha kicsit homályos a gondolatmenet, az azért lehet, mert ez egy számomra elég fontos ember - sajnos már több csalódást megéltem azért, mert barátaim, ismerőseim nem bírták feldolgozni a hirtelen jött sikert, vagy rossz döntést hoztak amiatt, mert a társadalom által kitaszítottnak érezték magukat a véleményük felvállalásában. Én mindenkit arra bátorítok, hogy vállalja fel a véleményét, és tartsa meg a személyiségét olyannak, amilyen! A hegy csúcsa pedig nem ott van, ahol mások mondják, hanem ott, ahol már mi is el tudjuk dönteni kellő önkontroll, tapasztalat, és tudás fejében, hogy megérkeztünk, és jól vagyunk.
További cikkek
