L.L. Taylor cikkei rovat

És akkor jött az érzés. Hogy lelassul körülöttem a világ. A halvány zöld falak árnyalata a retinámba ég, a szobában fekvő többi beteg légzése a hallójáratom legmélyére zuhan. A folyosón kinyitott ablakon át beömlő friss levegő borzongatva szalad végig a vállamon és belekapkod a kiálló hajtincseimbe. Apa bőrének pórusai olyan élessé válnak számomra, mintha hirtelen egy sólyom látását kaptam volna kölcsön.

Gyorsan kiküldtek minket és elkezdték "rendbe tenni." Figyeltem még az ajtóból. Mielőtt becsukták volna, egyetlen ezred másodperce elkaptam a tekintetét. Semmilyen volt. Létező, de nem élő. Kifacsart, elhasznált. Fáradt. Akkor megbeszéltem magammal, hogy engedni kell. Lehet, hogy hamarosan előremegy. Vagy fogollyá válik a saját porhüvelyében. De nekem EL KELL ENGEDNEM. Harag, düh és lelkiismeretfurdalás nélkül. Bármilyen múlt is van mögöttünk....

Amikor úgy kezdik a telefonban, hogy ne ijedj meg, akkor egy élet pereg le az ember szeme előtt. Vasárnap délután volt, amikor anya azzal a hírrel hívott fel, hogy apámat baleset érte. Ki tudja milyen okból, de a rendőr őt, a volt feleséget kereste fel...A férfi, akinek a létezésemet köszönhetem, eddigi ötvenkét éve alatt egyetlen dolgohoz értett igazán. Pontosabban kettőhöz. Menekülni a felelősség és a döntések elől. Ja és inni. Kiváló képlet ahhoz, hogy egy család széthulljon...

Egy munkakapcsolat révén ismerkedett meg a sporttal. Az üzleti partner maga is "rudazott", az élménybeszámolók és fotók pedig meggyőzték Böbét. Ráadásul az egészsége is szorgalmazta, hogy válasszon magának egy hatékony mozgásformát. Egei Erzsébet negyven éves kora felett kezdett el edzeni. A kezdetekről és a sport adta lehetőségekről beszélgettünk vele.

A megvilágosodás nem olyan élmény, amelyből bárki számára könnyedén kijutna némi kis tapasztalás morzsa. Ráadásul napjainkban a spirituális ego túlzott táplálása, az ítélkezés és az elvárások kielégíthetetlen követelései mind-mind megnehezítik a valódi értelemben vett spiritualitás megélését. A maga egyszerűségével, békéjével és csodáival észrevétlenül lapul meg a rohanásban,s csak akkor vehetjük észre ha kellőképpen tudatosak és figyelmesek vagyunk.

A nők számára (jobb esetben) minden évben van egy bizonyos nap, amikor "szentélyük középpontját" idegen férfi/nő előtt tárják fel. Persze ez a helyzet nyomokban sem tartalmat élvezetet és intimitást. A maga "fémhűvösségével", nemes egyszerűséggel szükségszerű okai vannak. Ja és persze egészségügyi. Legyünk őszinték: A szűrésnek nevezett tortúrán, csak a helyzet muszáj-íze képes könnyíteni valamennyit. De ugye...tíz perc az életünkből megéri az életünkért!

Egy különleges eseményt szeretnék bemutatni ebben a cikkben. Egy olyan ünnep csodálatos szokásairól mesélni, melyben minden látszat ellenére a legnagyobb főszereplő maga az élet. Ősi hagyományai középpontba állítják a létezés tiszteletét, az örömöt, a hálát…és a lelkek szövetségének ünneplését…nem számít, hogy két vagy négylábú testről legyen szó. Ja és nálam pedig bakancslistás téma.

Manapság a Húsvét összeolvadt a hosszú hétvége fogalmával. A pihenés, wellness, szórakozás ami nagyjából az ember eszébe jut, így elsőre. Ja, és a második, hogy "locsolkodókat ne", vagy a "vendég meg inkább én legyek másnál"... Ha ennyire nem is szélsőséges a hozzáállás, az bizony tény, hogy a tavaszi ünnepkörhöz tartozó hagyományok erősen kikoptak már. De mikor lett ez ennyire "macerás-buli"? Miért látunk ekkora kínt a hagyományban? Egyáltalán tudjuk, hogy mik voltak az eredeti mozzanatai?

A külsőségek korát éljük...a fókusz a belsőn egyre kevesebbszer pihen. Pedig felszabadító ráébredés lehet, ha önmagunkban keresünk (és találunk!) olyan válaszokat, amik alapjaiban változtathatják meg a világról alkotott képünket.

Sokszor nem is kell annyira messzire mennünk, hogy kincsekre bukkanjunk. Kis hazánk berkein belül számos felfedezni való van, olyan helyeken, ahol nem számítanánk rá. Rejtett meglepetések ezek. A szolnoki Dzsúzó szintén ilyen "kis meglepetés". A következőkben egy,a tulajdonossal, Németh Lucával készült interjút olvashattok.